2020. június 8., hétfő

Táborok biztonságosan

Sokáig volt kérdéses, vajon a nyári táborok - napközisek és ottalvósak egyaránt - megtarthatóak-e? A COVID-19 miatt hozott intézkedések enyhülnek-e eléggé?

Táborszervezőként természetesen az is érdekelt, milyen feltételrendszer mellett várhatjuk a gyerekeket.

Megnyugodva vettük tudomásul, hogy a korábbi évek gyakorlatához képest alig kell változtatnunk. Talán ennek az az oka, hogy eddig is túl óvatosak vagy szigorúak voltunk?

A legfontosabb szempontunk korábban is az volt - a tartalmas és igényes program biztosítása  mellett- hogy minden táborozó felszabadultan, de biztonságban töltse velünk a turnust.

A szülők, akik ránk bízzák gyermeküket, sokszor csak az első napon találkoznak velünk személyesen - teljes megnyugvást a gyerekek napi visszajelzései jelenthetik, de ugye ismerjük azt a típust, aki nonverbális módon, "jó volt" szintű kétszavasokkal adja át a vele történteket...

Kísérletező táborban mindig fontos a védőfelszerelés :)

A kollégák felkészültsége, a megfelelő helyszín, a pedagógus- és gyereklétszám aránya, a jól kommunikált szabályok, a követhető napirend kialakítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy épségben adjuk át a KisMestereinket szüleiknek az ötödik nap végén is.
Az étel biztonsága, a higiénia, a balesetmentes környezet megteremtése nem kis feladat a tapasztalattal rendelkező szervezőknek sem, a vírushelyzet most átgondolásra késztet minket is.
Nem várt szituációk mindig adódhatnak, de a gyors reakciókészség, az alkalmazkodás képessége elengedhetetlen azok számára, akik felelősséget vállalnak mások legféltettebb kincseiért.

Mi továbbra is olyan táborban gondolkodunk, ahol úgy óvjuk a gyerekeket, hogy közben ez nem megy az élmények és a felhőtlen vidámság rovására. 
A nyári vakáció adta örömökre, a kortársakkal tölthető gondtalan órákra a gyerekeinknek talán idén még inkább szükségük van.



Alul idézünk egy összefoglalót a táborok lebonyolításának feltételeiről.
(forrás: www.taborfigyelo.hu)

Müller Cecília országos tisztifőorvos ismertette a napokban a táborozás egészségügyi feltételeit. Az ismertetett adatok döntő többsége nem új információ, a 12/1991. (V. 18.) NM rendelet tartalmazta azokat, de a lényeget kigyűjtöttük Önöknek:
Egészségügyi előírás a táboroknak, hogy
- csak egészséges gyerekek és személyzet vehet részt a táborokban, ezt mindenkinek nyilatkozattal kell igazolni (a nyilatkozat a 12/1991. (V. 18.) NM rendelet mellékleteként érhető el),
- a tábornyitáskor kötelezően fertőtleníteni kell, a gyerekeknek pedig higiéniás oktatást kell tartani rögtön a kezdéskor,
- ha valaki megbetegszik a táborban, el kell különíteni. Az elkülönített gyermek mellé személyzetet kell rendelni, akinek részére a táborszervező kötelessége védőfelszerelést biztosítani, valamint
- azokban a táborokban, ahol több mint 300-an vannak, kötelezően egy orvosnak is kell a helyszínen lenni.

2020. április 30., csütörtök

Tavaszi textilkép készítése - quilt technikával, varrás nélkül

Akár még anyák napjára is elkészíthető egy hasonló ajándék. Biztosan örömet tudunk szerezni valakinek, aki kedveli a patchwork vagy quilt vagy foltvarrás néven ismert technikát.
Ennél a módszernél a látvány hasonló, ugyanúgy textildarabokkal dolgozunk, de varrás helyett hungarocell lapra dolgozzuk rá az anyagokat.
Hasznos tanács: mielőtt a végleges darabunknak állunk neki, próbáljuk ki egy kisebb lapon a vágásmélységet és a befűzést valamint, hogy mennyi ráhagyást igényel


Alapanyagok, eszközök: 
polisztirol lap (~3 cm vastag), (öntapadó vagy ragasztható) nyomat, színes textilek

Opcionálisan: karton hátlap, szatén szalag, fa betűzőéles, hegyes olló, tapétavágó (sniccer), fogpiszkáló, kés, (vizes bázisú) hobbiragasztó, munkalap

 1. Érdemes olyan rajzot választanunk vagy készítenünk, ami nem részletgazdag, inkább sematikus. A sablont ragasszuk fel a polisztirol lapra. A vonalak mentén hegyes tapétavágóval vágjuk be a minta minden vonalát a lappal együtt kb. 0.5-1 cm mélyen

2. A minta közepéről indulva egyesével töltsük ki a felületeket, szabadon használva a színes textileket. A betűző segítségével a vonal mentén dolgozzuk be az anyagot (ráhagyás ~0,5 cm), majd vágjuk le a felesleget és ismételjük meg. Bármilyen hegyes eszköz (kés, fogpiszkáló megfelel a célra).
Utoljára a keret marad, amelyre annyi anyagot hagyjunk, hogy befedje a polisztirol lap szélét és átlógjon a túloldalra is.









3. Gombostűvel vagy ragasztóval rögzítsük a hátlapon az anyagot, fedjük le kartonnal.
4. A kép oldala szalaggal is díszíthető
+1 tipp: A minta körvonalait még inkább kihangsúlyozhatjuk, elrejthetünk esetleges befűzési hibákat, ha - a fentiekhez hasonló módon - a végén fonalat is tűzünk a kontúrba.
                  

2020. április 28., kedd

Kényszerpihenő


Tisztelt Ügyfeleink! Kedves Megrendelőink!

A járvány okozta új helyzetben a rendezvényszervezés területén működő vállalkozások – így a KisMesterek foglalkozások is- nem várt kihívások elé kerültek.
A korlátozások ideje  alatt nem szolgáltathatunk, nem találkozhatunk személyesen,  de tervezünk, megújulunk, új ötletek kidolgozása van folyamatban, hogy amint újra lehetőség adódik, készen álljunk.

Az idei tavasz teljesen más, mint eddig bármikor: az iskolák kapui bezártak, elmaradtak a húsvéti rendezvények, a Föld napját sem együtt töltjük, a Lányok napja októberre lett időzítve, a majálisok szintén nem kerülnek megrendezésre, interaktív természettudományos bemutatóink közönség nélkül semmit sem érnek.


Nagyon bízunk abban, hogy a céges családi rendezvények csupán halasztást szenvednek, a nyári táborainkat is megszervezhetjük, kísérletező bemutatóinkat, fejtörő szobáinkat ismét sokak számára eljuttathatjuk.

Saját magunk is tapasztaljuk, mennyire hiányoznak a közvetlen emberi kapcsolatok, az együttlétek, a beszélgetések és persze a közös alkotás öröme.


Továbbra is várjuk megkeresésüket.

Tervezzük együtt a visszatérést!

kreativ@kismesterek.hu
+36209227299
www.facebook.com/kismesterek.hu






2020. április 10., péntek

Egg Experiment - Húsvéti kísérletezés

Idén elmaradnak a tavaszra tervezett foglalkozásaink, így a húsvétkor népszerű "Egg Experiment" bemutatóink is. A tojással kapcsolatos kísérletek, megfigyelések egyik izgalmas eleme a rugalmas héjú tojás, melyet otthon is kipróbálhat bárki.

A tojást sokan csak a kemény héj, a fehérje és sárgája hármasával azonosítják, de aki kicsit jobban figyel  piskótasütés előtt felütött tojásnál vagy akár a főtt tojás megpucolásánál is észreveheti a meszes héj alatt lévő rugalmas hártyát, mely valójában több héjhártya együtt.



A kísérlet célja, hogy a szilárd héjat eltávolítsuk, de a tojás mégis egyben maradjon.
Megvizsgáljuk, a rugalmas héj, mennyire ellenálló.

Hozzávalók: nyers tojás, ecet, pohár, papírtörlő, türelem

A tojást ecetbe mártjuk.Szinte percek múlva látható, amint az ecetsav reakcióba lép a tojás héjának mész tartalmával, melyet a tojás felületén számtalan buborék jelez.
Figyelem! Óvatosan az ecettel, szembe ne kerüljön és belélegzését is jobb elkerülni.
Az oldódás során szén-dioxid is keletkezik valamint kalcium-acetát, mely az ecet tetején úszó barnás trutyiként írható le leginkább.

Aki a képletekhez is vonzódik itt a reakció:
CaCO3 + 2 CH3COOH =  CO2 + Ca(CH3COO)2

Mi egy napot szántunk arra, hogy teljesen feloldódjon a kemény héj, ezután óvatosan kivettük, áttöröltük és folyó vízben leöblítettük. A sikeres kísérlet időtartama függ a tojáshéj vastagságától és az ecet töménységétől is.

Lámpával könnyen átvilágítható gumiszerű tojásunk óvatos pattogtatást is kibírt.











2020. március 29., vasárnap

Virágos kedvünkben

Alapanyagként szinte bármit használhatunk. Elhasznált, kidobásra ítélt flakonokat, dobozokat ugyanúgy, mint a hobbi boltok polcain található jobbnál jobb holmikat. A KisMesterek szülei jól tudják, hogy az újrahasznosítás jegyében hozzám szinte bármit  lehet hozni. A nyomdász apa levágásból maradt kartonokat, a négygyerekes anya bébiételes üvegeket, a kávészerető szülők a kapszulák papírcsomagolását deponálják nálam és tudják, hogy átlényegülnek majd a gyerekek kezei között A tárolásuk már-már néha nehézkes, tavaszi rendrakás előtt áll  a műhely.
A megújuláshoz, friss virágok is kerülnek az ablakba és hogy erősítsem és ellent is mondjak a fentieknek egy olyan alapanyagot választottam, ami új és üde.
Nincs olyan növényszerető, aki ne kedvelné az árvácskát, én is szívesen nyúlok hozzájuk tavasszal. Ezúttal könyvjelzőt és poháralátétet "lamináltunk" a gyerekekkel.
Lehetett egész virágot, levelet vagy csupán a szirmokat használni. Széles, átlátszó ragasztóval rögzítettük. Akinek kedve volt, rajzolt is a virágminta közé vagy éppen kiegészítette azt. Reményeim szerint nem sértődtek meg teljesen a cserepes növények és még kihajtanak.