2012. április 25., szerda

Tábori emlékek

Álljon itt egy kis kedvcsináló írás, amit a tavalyi táborzárás után
jegyeztem le fáradtan, de  nagyon elégedetten:
 Az idén szintén megszervezésre kerül a KisMesterek kézműves tábor és a Kísérletező KisMesterek tábor is. A jelentkezés elindult!
"Talán nem is nekem kellene ezt az értékelőt megírnom, hanem azoknak a gyerekeknek, akik velünk töltötték a turnusainkat.
Az idő jobbára kedvezett a tábori életnek és a külső helyszínek programjába is csak kissé zavart az első hét esőcsepegése. Jártunk Kovács László kovácsmesternél, aki még verset is szavalt nekünk a műhelyében, Pistyur Imre szobrai között mesevilág várta a gyerekeket, Jermakov Kata ékszerész ajtaja mögött igazi titkok tárultak fel, Bognár Vera keramikus korongján varázslatos módon formálódott az agyagkorsó. A marcipán múzeum aprólékos remekművei láttán egyik ámulatból a másikba estünk...   
A táborozó KisMestereim igazán lelkesen álltak minden kreatív feladat elé és számomra is inspirálóan hatottak még a megfáradt pillanataimban is. A gyerekek szeretete és jókedve kísérte végig mindkét turnust.
A táborok végén zsibvásárt tartottunk a heti alkotásokból, ahol a szülők voltak a vásárlók. A gyerekek bizony nem mérték olcsón a kézműves munkájukat, komoly alkudozások folytak, még akkor is, ha "csupán" a tábori fizetőeszközünk -a picurka- képezte a megegyezés alapját.
Járt nálunk a helyi tv és az egyik női lap fotósa is rögzített néhány alkotó hangulatot. A méltányolandó érdeklődés mégis eltörpül a sok pozitív visszajelzés mellett, amit a gyerekek és a szülők sugároztak vissza ránk.
Álljon itt az egyik táborozóm kívánsága, mely jól jellemzi a tábori hangulatot: "Anya, szeretném ha a kézműves tábor 100 évig tartana... nem is...inkább örökre!" 
Ha ezt az óhajt nem is tudom teljesíteni, de jövőre mindenképpen folytatjuk."


4 megjegyzés:

Mónika írta...

Ránk, most is számíthatsz, csak az időpontot egyeztetjük...
:)))
A lányok már alig várják!

KisMesterek írta...

Reméltem is Móni, hogy viszontlátom a csajokat! Ha lehet egy tanácsom, döntsetek hamarosan, mert jó ütemben fogynak a helyek. :-)

sucika írta...

Szia. Nézz be hozzám, díjat kaptál tőlem :) http://sucika67.blogspot.com

Sherri írta...

This looks like so much fun! I love the handprints in the sand!