2010. szeptember 6., hétfő

Táborozni jó! - Bevezető

Mivel végre a fényképanyag egy  darab számítógépre került, némiképpen sikerül illusztrálnom a nyári kézműves táborok hangulatát és történéseit. Időben is már eltelt annyi hét, hogy objektíven, kellő távolsággal tudom felidézni a két turnust, az ott zajló kreatív napokat.
Összességében elmondható, hogy nagyon intenzív volt mindkét Kis mesterek tábor. Sok-sok tapasztalattal lettem gazdagabb és bár a végére a fáradtság kezdett már túlságosan is eluralkodni a szervezetemen, a regenerálódás hamar sikerült.
A helyszínt azok kedvéért mutatnám be egy kicsit, - és ők vannak többen- akik nem szentendreiek.
A Dunakorzó Szentendre belvárosának Duna parti része. Itt található a Művelődési ház, amit szinte a teljes fennhatóságunk alá vontunk. Egy külön teremben zajlottak az alkotás órái, a csendes pihenőre és a Varázsjátékokra pedig (erre majd külön kitérek) a tornaterembe vonultunk. Amikor pedig az idő engedte, az udvaron a színesre festett  asztalok és  padok közt ügyeskedtünk, sátrat is kaptunk a fejünk fölé.Volt némi izgalom a rákészülődés szakaszában, hiszen az árvíz nem sokkal előtte köszöntött a folyómenti településekre, de az árhullám szerencsére még időben levonult.
A dunaparti bázisról jártunk el a helyi alkotókhoz és ebédelni a közeli Új Művész étterembe vagy akár Bükkös patakhoz sétálni. A fagyizó is útba esett :-)
A korosztályt tekintve 3,5 évestől a 11 évesekig - fiúk, lányok vegyesen - vettek részt a táborokban. Reggel 9-től délután 4-ig.
Segítőtársamnak anyukámat kértem meg a  gyerekek mellé, aki  több évtizedes pedagógus pályája után  nekem is a lelki és testi támaszom volt.


folytatás következik.: I. turnus

Nincsenek megjegyzések: